2018. február 13., kedd

4. short term meeting : Szlovákia, Poprád

2018. február 11-17. között a soron következő tanulói mobilitásra Poprádon készültünk.
Poprád a Magas-Tátra kapuja, és idegenforgalmi központja. A város  nevét a rajta keresztül folyó Poprád folyóról kapta. A közel 53 ezer fős település magyar testvérvárosa Szarvas.
Következett tehát a projekt következő állomása, melyre előzetesen el kellett készítenünk egy ppt az udvaron felszerelt mérőműszerek által rögzített időjárási adatok alapján, ki kellett értékelni a társadalmi konzultáción alapuló döntéshozásról szóló kérdőív eredményeit, és az 5 ország által elindítani kívánt nemzetközi vállalkozáshoz kapcsolódó feladatokat is meg kellett oldani. Mire ezekkel végeztünk, már el is érkezett az indulás napja.



Vasárnap reggel kilenc órakor találkoztunk az iskolánál, és a Centrum 7 személyes autójával nekivágtunk a hosszú útnak.



Sági Viktor tanár úr vezette a le a 405 km-t. Ahogy haladtunk Poprád felé, egyre több hó borította a tájat, aminek mi persze nagyon örültünk.

Délután 3 körül megérkeztünk az iskolához , ahol a szlovák fogadó családok már szeretettel vártak minket. Átadtuk az ajándékokat, megismerkedtünk a családokkal, körülnéztünk a környéken és izgatottan vártuk az első napot!  Íme néhány kép a havas Poprádról:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése